Kedves Látogató!

Néhány gondolatban összefoglalva bemutatkozom és kronológiailag felállítva megismertetem pályafutásom főbb állomásait:

A ’80-as években voltam tizenéves, így ez a korszak volt zenei ízlésvilágomban is a meghatározó. A nagyszerű zenekarok mindegyike között a Depeche Mode zenéje fogott meg leginkább, igaz sok más csapat is nagy hatással volt rám. DJ tevékenykedésem még a középiskolában kezdődött, amikor az iskola-rádióban szerkesztettem a nagyszünetben megszólaló zenéket, illetve a testvérosztály találkozóinkon szolgáltattam a többieknek a talpalávalót. Már akkor bekerültem a zenélés komolyabb szintjére, hiszen

1990. szeptembertől - 1991. márciusig a Petőfi Csarnokban harmadmagammal, Vanekkal és Basával működtettem a 600-800 fős látogatottságú SKA klubot.

Hosszú szünet után 2002-től kezdtem újra bele a szórakoztatás ezen formájába. Összeálltam Lala barátommal és ketten megalapítottuk a New Life Depeche Mode Klubot.
2002. februártól – májusig
a Mega Pub galériája volt a törzshelyünk, melyre 80 fő járt el.

Már ez év júniusában megszerveztük az első Depeche Mode tábort Gárdonyban, melyen végül én nem voltam jelen, de a szervezésében aktívan részt vettem.

A Mega Pub galériáját pár hónap alatt kinőttük, de ahhoz még kevesen voltunk, hogy a koncerttermét megtöltsük, ezért
2002. szeptembertől - decemberig
beköltöztünk a belvárosba az Árpádház Étterembe, majd 230 főre duzzadva mentünk vissza a Mega Pubba.

A Mega Pubot megkaptuk teljes egészében, hozzánk csatlakozott Arnold is és így hármasban
2003. januártól - májusig
2 termes bulikat szerveztünk oda, a látogatottságunk elérte a 340 főt. Bevezettük, hogy a galériában minden alkalommal más és más stílus szólt, illetve rendszeresen zenekarokat hívtunk meg, így lépett fel nálunk többek között a Du-Art, a NoArt és a Pornography zenekar is.

2003. június 20-22. között Csillebércen megszerveztük a II. Depeche Mode tábort, melyen négy zenekar lépett fel.

2003. őszétől visszamentünk a belvárosba, az Astóriához.
2003. szeptembertől - 2005. májusig
a Living Roomban tartottunk 3 termes rendezvényeket. Arnold kilépett a klubból és Denevér vette át a helyét, ő tartotta kézben a reklámozást és a bulik gazdasági részét. Állandó taggá vált Janó is, aki a Bonanza-Ákos termet vitte, de rendszeres vendég DJ-k is voltak nálunk, pl.: Gelka, Peti303, Karl, Árpi, Falcon Laci és még sokan mások. Nagyon sok zenekar fellépett nálunk, többek között az Escalator, a Niteshift, a Space Monkeys, a Shape, a S-h-i-n-e és még sok jó banda. Látogatottságunk meghaladta a 700 főt. Méltán állíthatom, hogy ezen időszakra esett a New Life Depeche Mode Klub fénykora.

A Living Roommal párhozamosan Lalával beindítottunk a New Wave – New Faces klubunkat a Marco Polo Clubban.
2003. októbertől – 2005. júniusig
voltunk ott havi rendszerességgel, látogatottságunk 120-160 főre tevődött.

2003. december 31-én a Marco Polo Clubban megtartottuk az I. szilveszteri partinkat.

2004. júniusában Agárdon, a Napsugár Pubban tartottuk a III. Depeche Mode tábort, meghívva Magyarország akkori összes DM klubjának a vezetőjét, így szinte minden klub képviseltette magát, jelen volt Golbi Komáromból, Face-X Szombathelyről, Attila és Balázs Pécsről, Kellner Jani és Kránitz Laci Székesfehérvárról, CatCa, Szkepa és a Black Factory Club Szegedről, Szuszka Hajdúböszörményből Matek Márk Budapestről a Süss Fel Napból és Károly Peti Budapestről a Hungarian Depeche Mode Fan Clubból.

2004. decemberben hívtak meg először Fetish Party DJ-nek a Gyárba, majd a vendégszereplésem rendszeressé vált náluk.

2004. december 31-én megtartottuk a II. szilveszteri partinkat az akkor még a hivatalos megnyitás előtt álló Cool Rock Caféban.

2005. februártól - októberig
a Cool Rock Café adta számomra az új állandó helyemet. Miután Lalával támadtak köztünk munkakapcsolatbeli ellentétek, megalapítottam a saját klubomat, a Blasphemous Depeche Mode Clubot, melyet a Cool Rock Caféban tartottam. Sok-sok zenekart hívtam a buliaimra, így lépett fel többek között az ION, a Máthé Péter & the Voyager, a Freud, a Nulladik Változat. Szerveztem ide más klubokat is, így kapott helyet a Queen klub, a Queen Unplaged Project szereplésével, a Guns and Roses klub rendszeresen a Dust ’n Bones előadásában, illetve a Black Byrds, Beatles tribute zenekar is fellépett. Itt tartottam a 101-es Klub vezetőjével, Andone-nal közösen szervezett Marilyn Manson afterparty-t is augusztusban. Sajnos a szórakozóhely hamar új kézbe került, de még bezárása előtt szerveztem egy háromnapos buli sorozatot, melyen fellépett a világhírű olasz Ataraxia zenekar is. Ő volt az első külföldi zenekar, akit én invitáltam Magyarországra.

2005. májustól - augusztusig
az első szabadtéri rendezvénysorozatomnak a Tűzraktár adott helyet

2005. júliusban az agárdi kempingpen volt a következő, a IV. Depeche Mode tábor, melynek a szervezésében már nem vettem részt, csak, mint DJ voltam jelen.

2006. márciusban a Blondieban Depeche Mode afterpartyt szerveztem Andone-nal, melyen kb. 400 fő volt.

2006. májustól - augusztusig
az újabb szabadtéri rendezvénysorozatom a Tűzraktérben volt, közben megszerveztük az addigi legnagyobb Depeche Mode afterparty-t közel 1500 fővel 2006. június 12-én, amit szintén Andone-nal közösen vittem véghez.

2006. júliusban Velencén a Liget Campingben megtartottuk az V. Depeche Mode tábort

Következő huzamosabb ideig tartó helyszínem az Almássy Téri Szabadidőközpont volt
2006. november és 2007. május között.
Ezeket a bulikat Kraak-kel együtt szerveztük, de néhány alkalommal Andone is jelen volt. Itt lépett fel az általam hívott második külföldi zenekar, a német Head-less is.

2007. májustól - szeptemberig
ismét szabadtér és ha szabadtér, akkor új néven, de a régi helyen, most Tűz-tate névre keresztelve. Ezeket a bulikat Andone-nal közösen tartottuk.

2007. júniusban Velence IFI Szállóban tartottuk a VI. Depeche Mode tábort

2007. októbertől - decemberig
a New Wave – New Faces klubot élesztettem újra, melyet a Denevérrel közösen szerveztem a Monte Carlo Music Clubba

2007. december 31-én megtartottuk a következő szilveszteri partit a D3 Music Pubban, ami az Árpádház Étterem és a Desperados Étterem volt összenyitva. 700 fő volt ott.

2008. január és április között
a D3 Music Pubban tartottunk közös bulikat a 101-es Klubbal és a New Life Depeche Mode Klubbal

2008. május és 2009. január között
az első hazai fetish kávézóban zenélgettem heti rendszerességgel, ez volt az SM’s Café

2008. szeptember és november között a Forest Clubban voltak a rendezvényeim megtartva, ahol a DaMage, Depeche Mode tribute zenekar igen nagy sikert aratott

2008. december 31-én a bevált D3 Music Pub volt soron következő szilveszteri partink helyszine, most 600 fővel

2009. májustól 2010. márciusig
eleinte Andone-nal közösen, majd szeptembertől már nélküle tartottam bulikat a Club Coolban

2009. június 23-án a háromszintes RetroPolisban megtartottuk a Magyarországon valaha volt legsikeresebb DepecheMode afterparty-t több, mint 1500 fő jelenlétével

2009. július 17-19. között Velencén a Liget Kempingben tartottuk a VIII. Depeche Mode tábort

2009. december 31-én a New Life Klub szervezésében megtartottuk az egyetlen, már hagyománnyá vált Szilveszteri RetroParty-t. Több, mint 4 és fél év után újra a Living Room-ban zenélhettem, ahol közel 600 fő jelenléte mellett egy nagyon sikeres, szilveszteri hangulathoz méltó bulit sikerült összehozni.

2010. január 11-én
megtartottuk a Depeche Mode koncert utáni legnagyobb afterparty-t, melynek ismét a RetroPolis adott otthont.
Ahogy ezt már 3-4 évre visszamenően mindig meg tudtuk szervezni, úgy megint egy nagy közös Afterparty-t szerettem volna létrehozni. Sajnos ezalkalommal a klubok külön utakon jártak, ezért létszámában nem sikerült megismételni a felejthetetlen nyári sikert, de így is az összesen négy helyszinen afterpartyzók számának 60-70%-a ezt a bulit választotta. Köszönet nekik érte!

Nagy vonalakban ezek voltak a főbb állomások, bár emellett sok egyéb más érdekes és sikeres rendezvényt szerveztem: Ákos afterparty-t, Kraftwerk afterparty-t a zenekar tagjainak jelenlétével, Cure klubot, de ha ezekbe is mindbe belemennék, sosem lenne vége ennek az oldalnak. A flyerek, szórólapok nagyjából tükrözik azt, ami mögöttem áll.

Jó bulizást a rendezvényeimen!

Józan-Géza